Tőlem megszokott módon ez a bemutatkozás is "tömör és rövid" lesz -szóval a most következő betűrengeteget csak erős idegzetűeknek ajánlom!  Nos, hol is kezdjem .... hmm ... Egyetlen egy cikket sem volt ilyen nehéz megírnom, mint ezt a bemutatkozót, hiszen nem igazán szoktam senkinek magamról mesélni - meg tulajdonképpen szerintem nincs is nagyon mit - vagy legalábbis, olyan "hú de izgalmas" nem vagyok... )

Szóval: Tekla vagyok. Írhatnám, hogy ezt a cikket tulajdonképpen világjáró újságíróként a Miami beach-en állomásozó lakókocsinkból egy kellemes koktél társaságában írom - de lássuk be, ez nem lenne igaz.  Nem szeretem az alkoholt - úgyhogy koktél kilőve, lakókocsit meg a jelenlegi csillagállást tekintve maximum kartonpapírból tudnék hajtogatni - ami egyébként nem is egy rossz ötlet ! Újságíró sem vagyok (bár ez sokaknak valószínűleg már feltűnt, hiszen a szép magyar nyelvünk sosem volt az erősségem - ez volt az egyetlen tantárgy, amivel a suliban mindig küzdöttem, mint "disznó a  jégen"( ahogy volt rajztanárunk mondaná). Szóval újságíró ugyan nem vagyok, de az emberek örömére (vagy bánatára?) szeretek írni! Vagyis .. nem is írni, inkább tanítani! Főleg olyan dolgokat, amikhez én sem értek tulajdonképpen profi szinten, de annyira szeretem őket, hogy ezt az örömet szívesen megosztanám másokkal is.

Egy kis kertes házban élünk Budapest agglomerációjában, két mentvény macskánkkal, akiket családtagokként szeretünk. Arra, hogy én minek látom a macskáinkat Ráskó Eszternek van egy nagyon jó szava : a "szőrgyermek" .  Azt hiszem ezzel elmondtam mindent :) 

A fehér cicánk Nyünyike ( vagy ahogy magunk közt hívjuk: Nyünyő ), mindig, minden rosszban (szó szerint is) benne van. Ő az első, aki megjelenik, ha bármit készítek, és magas szakértelemmel figyeli, hogy minden a megfelelő helyre kerül-e.  A fekete fehér cicánk Cilus pedig maga a megtestesült Buddha : lelkileg  és (sajnos) alkatilag is. Nevéhez fűződik a "porszívóevés" művészete, ami tömören annyit jelent, hogy rajtakapás után ( a szájába egy halom tápot porszívózva ) menekülése közben is tud rágni.
Ha azokat a dolgokat kellene felsorolnom, amik a legjellemzőbbek rám talán ezek lennének azok: takarítási viszketegség, rendszerezési mánia, teljesen reménytelen dolgok megmentésének kényszere, kreatív alkotási vágy, dekorációs túlbuzgás, egy csipet gyűjtögetési hajlam és természetesen az állat és természetszeretet. Plusz nagyon szeretek programozni. (Bár ez valahol a rend és rendszer-szeretetemhez szorosan kapcsolódik). Biztos ismertek ti is olyan embert, akinél a könyvek magassági sorrendben, vagy színek szerint vannak szigorúan ugyanolyan mélységig betolva - na ez vagyok én :) Nekem az ömlesztett gomb olyan, mint Drakulának a fokhagyma. Egyébként ezzel igazán nagy örömet is lehet nekem okozni, mert imádok rendet csinálni, szóval ha kapok egy doboz ömlesztett valamit, azzal gyakorlatilag engem el lehet veszíteni hónapokra. 

Hivatalosan foglalkozásomat tekintve webprogramozó / UI Designer / SEO bűvész és nem utolsó sorban grafikus vagyok, de rajongok az adatfeldolgozásért / automatizálásért is (egy jó SQL adatbázissal mindig le lehet venni a lábamról )

És, hogy egy kicsit arról is beszéljek miért pont az adott témákkal  foglakozik a blogom és, hogyan / honnan jönnek az ötletek:

Nos, teljesen őszinte leszek veletek: azt a tulajdonságomat, hogy minden szemétben látom a fantáziát és, hogy nagyon szeretek ( lehetőleg minél lekoszlottabb) dolgokat felújítani, azt sajnos nem csak puszta kreativ gondolkodásmód szülte. Sokszor nem engedhettük meg magunknak az új dolgokat, ezért mindig felkellet találnunk magunkat valahogy. Persze az embernek elképzelései és vágyai szerényebb körülmények között is vannak, de ez milyen jól is tud jönni!  Ez a szépre való vágyakozás sarkallt arra, hogy szemétből is értékelhető dolgokat alkossunk a magunk (és remélhetőleg mások) örömére.  Aztán persze a szemétmentésben és romeltakarításban megtaláltuk az örömet, az alkotás szabadságát, és ez mára állandó életstílusunká vált. Nem pazarlunk: amit lehet megmentünk, felújítunk vagy átalakítunk. Aki mindig a bolt polcairól vette/veszi le a készet, nem is tudja milyen jó érzés ránézni valamire, amit az ember a saját két kezével készített el. (Azt meg már tényleg csak nagyon finoman merem megemlíteni, hogy a minősége is mennyire más valaminek, amit az ember szívvel-lélekkel - és egy csipet maximalizmussal - készít! ).

A blogommal főleg az volt a célom, hogy ezt az örömet (az alkotás örömét) megpróbáljam átadni másoknak is úgy, hogy közben valami igazán értékeset is létrehozunk: szemléletet formálunk. Kevesebbet pazarlunk, kreatívan oldjuk meg a problémákat, odafigyelünk a környezetünkre, megtanulunk örülni az apró dolgoknak is ... egyszóval úgy egészében máshogy állunk a tárgyakhoz, önmagunkhoz, másokhoz és az életünkhöz is.